A férfi az arcát a kezébe temetve könyökölt a pulton. Előtte az újabb ürítésre váró pohár whisky, nyakában a tavalyi céges karácsonyra kapott méregdrága nyakkendő. Az öltönyét valószínűleg kidobhatja, valamikor hetedik pohár környékén sikeresen leöntötte magát a jó fajta ír itallal és egy adag sós mogyoróba is sikeresen belekönyökölt. Régi vendég volt itt, de hiába firtatta a csapos, miért akar sikeres ügyvéd létére úgy kinézni, mint egy utolsó proli – ő csak rendelt tovább. Maga sem tudta miért jött be, egyszerűen jó ötletnek tűnt és úgy érezte, most már nyugodtan hallgathat az ösztöneire. Végül felemelte a fejét és eleresztett egy meglehetősen alkoholszagú ásítást. Az ujjai bizseregtek, a feje könnyű volt és per pillanat ez a bárszék tűnt a világ legstabilabb dolgának. Megnézte a kétszázdolláros Rolexét, majd miután megállapította, hogy képtelen felfogni, hányat mutat, inkább kiitta a poharát. Egy hajtásra, fejet hátra, poharat a pulthoz csapva. Ahogy kell.

Ballal felkönyökölt, az arcát az öklére támasztotta. A legmenőbb Gilette termékeknek hála sima volt, mint a babapopsi. Na ja, a külsőségek. Azok a rohadt lényegtelen, mégis mindent meghatározó külsőségek. Besokallt, elege volt. Ő nem ezt akarta, nem ezért szopott hat évig a jogon, hogy ezt csinálja. Három nyelven beszél, van egy menő diplomája és közgazdasági ismeretei is vannak olyan jók, mint bármelyik mai végzősnek. Egy menő multicég menő ügyvédje. Negyvenhárom éves agglegény. Mindig megtette, amit kellett és sosem kérdezett többet a szakmailag indokoltnál. Akárki megmondhatta, hogy ő aztán igazi profi, nem véletlenül keres ennyit, él a belvárosban és furikázik európai autóval. A cég büszkesége, kiváló munkaerő. Érdekes meghatározás. A munkát érti, az erőt is hozzá tudta tenni, csak az embert hiányolta. Vajon mikor válthatta fel az ügyvéd az embert? Hogy a fenébe sikerült kiölnie magából minden álmát és vágyát anélkül, hogy észrevette volna? Pedig annyi mindenről álmodott. Fiatal volt és tehetséges, ha nagyon akarta volna, talán tényleg lehetett volna űrhajós. Talán… Talánra nem alapozunk, tényekből indulunk ki! A prof mottója. Eddig is hasznos volt, most sem fogja érvényét veszíteni. A tények pedig azt mutatták, hogy a ő megszűnt létezni és a karrierjévé változott, a karrierje pedig valószínűleg a mai nappal ért véget. Vonjuk le a logikus következtetést: megszűnt létezni. Pedig Descartes szerint ilyesmi nem állhat fönt tisztelt esküdtek. Napoljuk el az ügyet bíró úr, rendben? Nem, szakmailag semmi kifogásom, de ez az állandó surrogás kiborító! Hogy érti azt, hogy újabb tanút idézett be?

Az ügyvéd széke melletti üres helyen rég nem ült már senki. Inni azért jártak ide, hogy jól érezzék magukat, vagy jobban. Nem pedig azért, hogy a pultnál gubbasztó öltönyös szerencsétlenség a maradék életkedvüket is elvegye. A most érkezett fickó viszont nyílegyenesen az ügyvéd melletti helyhez ment, majd egy könnyed mozdulattal felpattant a székre. A pohárral körözgető és a semmibe bámuló ügyvéd ekkor kapott észbe. Megjött az új tanú. Sötétszürke öltönyt és nadrágot viselt fekete pólóval. Ha botja lett volna, akkor szakasztott Doktor House lett volna, eltekintve attól, hogy sokkal inkább egy George Clooney hasonmás volt és úgy mosolygott, mint amikor Brad Pitt Tylert játszotta a Harcosok klubjában. Az ügyvéd elmosolyodott saját agymenésén és nyugtázta, hogy – amellett hogy teljesen részeg – ez a fickó tipikusan az a fajta, aki mindenkinek ismerősnek tűnik. A csapos sem úgy fogadta, mint ahogy az új vendégeket szokta, pedig az biztos, hogy itt még nem járt. Martinit rendelt, majd megkérdezte, rágyújthat–e. Pedig vágni lehetett már a füstöt akkor is, amikor az ügyvéd jött. Két laza mozdulattal előkotort egy szálat – biztos valami bűvész a fickó, mert a kezében se gyufa, se öngyújtó nem látszott, a cigi mégis felparázslott. A jövevény nagy élvezettel mélyet szippantott majd a fejét hátrahajtva három füstkarikát fújt, a maradékot pedig azokon keresztül fújta át.

– Sokat gyakoroltad? – szólalt meg az ügyvéd. Maga sem tudta, miért kezdeményezett beszélgetést, így inkább betudta az alkoholnak.

– Mondhatni. – válaszolt a fickó még mindig a plafont fixírozva, majd egyenesen az ügyvéd szemébe nézett. – Szakmai ártalom.

– Akkor helyben vagyunk.

– Úgy gondolod?

– Ja. – fordult vissza a pult felé az ügyvéd.

– Tulajdonképpen miről akarsz beszélni? – érdeklődött a dohányos.

– Részeg vagyok, nekem aztán tök mindegy.

– Kitaláljam, miért?

– Bűvésznek tűnsz, valszleg menni fog.

– Ám legyen. – A mondatot egy újabb slukkal zárta le, a következőt pedig simán füsttel kezdte. – A külsőd alapján te valami üzletember vagy. Vagy tiéd a bolt, vagy jó állású beosztott vagy.

– Majdnem. Csapos!

– A szabály az szabály, sajnálom. – vonta meg a vállát a nevezett.

– Akkor kapd be!

– Mondanám, hogy nő van a dologban – folytatta a bagós –, de te nem annak a fajtának tűnsz, aki egy veszett numera miatt hülyére inná magát.

– Aztán miért?

– Megérzés. – mosolygott a másik.

– Arra nem alapozunk.

– Nem?

– Nem bizony.

– Pedig – szívott egy újabb slukkot, majd az ügyvéd üres poharába hamuzott – anélkül ezt most nem tehettem volna meg.

– Hogy a képembe fújod a füstöt?

– Többek között.

– Ugyan mit tehettem volna? Csoda, hogy nem kapaszkodok a pultba, nem hogy lepofozzalak a helyedről. Ez még a vaknak is feltűnne, nem megérezted, tudtad.

– Tudtam?

– Korábbi tapasztalataidra alapozva cselekedtél. Tudtad.

– Te ilyen filozófus vagy?

– Inkább csak részeg. Egyébként meg nem.

– Nem, persze, hogy nem. Valami jogász lehetsz akkor. Kommerszen jómódú és csontrészeg. Ügyvéd vagy és valami nem jött össze.

– Folytasd csak!

– Az az érzésem, nem csak a legutóbbi ügyről van szó. Szerintem ma diplomáztál.

– He?

– Sok ilyennel találkoztam már. Életerős, idealistaként kezdi a pályát, aztán rádöbben, hogy ez nem az a szakma. Meghasonlik és számot vet az életével. Ha folytatja, átment a vizsgán és ügyvéd marad. Ha nem….

– Akkor én még nem vizsgáztam tantó bácsi!

– És akarsz?

– Mióta számít az, mit akarok?

– Amióta csak létezel.

– Na persze!

– Szerinted talán nem?

– Öregem, ha tudnád, mikor hoztam utoljára saját döntést… – legyintett az ügyvéd.

– Például, amikor betértél ide, hogy disznómód lerészegedj.

– Nem hiszem, hogy az döntés lett volna. Csak úgy… csak úgy jött.

– Ez tény?

– Mi?

– Te mondtad, hogy másra nem alapozunk semmit, most mégis azzal jössz, amiben hiszel.

– Nem hiszek én már semmiben! Elmúlt rég az az idő.

– Mindenki hisz valamiben. Legfeljebb nem látja be.

– Meg akarsz téríteni, vagy mi?

– Gondolod, hogy be tudnám neked bizonyítani, hogy hiszel?

– Kétlem, de ha ingyen van és nem tart soká, akkor nekem nyolc.

– Engedelmeddel – ismét egy kéményre való füstöt engedett ki –, akkor kezdeném is. Látom, ateistának hiszed magad, aki tagadja, hogy a keresztre szögezett zsidó ácsnak bármi földöntúli kapcsolata lett volna, mert olyasmi nem létezik.

– Nagyjából.

– Úgy sejtem, van magyarázatod a természetfeletti jelenségekre is. Vagy csodákra, ha úgy tetszik.

– Most inkább mellőzném a céges statisztikát és könyvelést, ha csodákról van szó oké? Egyszerűen arról van szó, hogy még nem ismerjük teljesen a minket körülvevő világot. Olyan, hogy természetfölötti nincs, az olyasmi, amit még nem tudunk megmagyarázni, mert nem terjed ki rá az aktuális modell.

– Valóban. De biztos lehetsz akkor bármiben is? Hiszen ebből kiindulva minden csupán modell.

– Homomensura?

– Hohó, egészen idáig nyúlsz vissza? Nagyjából erre célzok. Te, mint ember csak a magad mércéje szerint érintkezhetsz a világgal és csak az így szerzett ismereteidről, a modelledről nyilatkozhatsz.

– De van értelme ezen túl tekinteni? Tököm se tudja, hogy hívták azt a másik görögöt, de az jól mondta.

– Gorgiász. De akkor Descartes tévedett? Nem hinném. A kettő kizárja egymást, de mégis egyszerre tűnnek igaznak. A kvantummechanikában is van hasonló.

– Hát….

– Paradoxon úgy nem állhat fönt, hogy közben igaz is legyen. Szarban is lennénk, ha így lenne. Ellent mondana a rendnek, de vajon szükségszerű-e, hogy rend legyen? És mégis miféle ez a rend? Olyan sok a kérdés és alig van válasz. Lehet, hogy így van jól, tudod? A létezésed és az a képességed, hogy ezen túl próbálsz meg valamit felfogni…. Na ez isteni adomány. Ez tesz téged igazán érdekessé.

– Öh, kösz.

– Fogalmad sincs róla, mekkora erő birtokában vagy, de épp ez az erő gyengeséged is. Ha rajtam múlt volna, ez nem így lenne. – Ezúttal majdnem a szűrőig szívta cigit és az orrán fújta ki a füstöt. – De hát ki is vagyok én, nem igaz? Lejárt a cigiszünetem Jeff. Egy élmény volt. – Az ügyvéd teljesen ledermedt a megdöbbenéstől. Alkalmi beszélgetőpartnere pedig leugrott a székről és Jeff poharába pöccintette a csikket. – Kwan a ludas, nem te. A pendriveján rajta lesz minden. Igazán lehetne okosabb is, ha történetesen téged akar bemocskolni. Nem szeretem az ilyet. De majd én intézkedem. Fel a fejjel Jeff! – veregette vállon az ügyvédet és távozott.

Jeff úgy érezte, még órákig ült döbbenten kezében a telehamuzott pohárral. Összefolyt már minden, csak hang nélkül motyogott maga elé valamit. Aztán a látómezője peremén egyszer csak megjelent a pultos keze. Savanyú képpel támaszkodott a pultra és a távozó vendég után nézett.

– A fene se hitte, hogy valaki ekkora paraszt legyen! Az ember azt hinné, hogy magafajta úriember erre idejön, rágyújt, aztán csak bámulja magát, mint valami buzeráns. És hogy hamutartónak használta a poharat… Áh! – megfelelő szó híján legyintett.

– Mi?

– Mondom, beült egy fél percre, úgy szívta azt a cigit, hogy azt vártam mikor horpad be az arca. Ismerte egyáltalán?

– Az ördög tudja. – vetette oda Jeff, majd hozzátette: – Hívna nekem egy taxit? Holnap vár a munka

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.